Mo, Yan (1955-)

Békák

3000237919 A 2012. év kínai irodalmi Nobel-díjasa – ha van alapja az efféle összevető meghatározásnak – regényvilágát az európai Franz Kafkáéhoz és az amerikai Joseph Helleréhez szokták hasonlítani. Stílusát "hallucinatív realizmusnak" nevezik, ahol valóság és álom, reális és szubjektív egyforma hitellel, megkülönböztethetetlenül van jelen, ahogyan ebben a regényben is. A regény fejezeteit levelek nyitják; az elsőt 2002 tavaszán írta egy Ebihal nevű irodalombarát, aki a híres író biztatására elszánja magát, hogy színdarabot ír a járás idős szülésznőjéről, Nénikéről, aki immár fél évszázada segíti a világra az újszülötteket. A regény végén Ebihal 2009 nyári levele olvasható, amelyben bejelenti, elkészült a Békák című darabbal. Maga a regény Nénike szerteágazó, sokszereplős, mozaikos története, azé az idős asszonyé, akit járásszerte nagyra becsülnek, szinte szentként tisztelnek, mert aki – ha kellett – egészségügyi felszerelését a hátán cipelve, feltűrt szárú nadrágban tört utat magának a rajzó békák seregén át, hogy eljusson a legtávolabbi faluba is levezetni egy komplikáltabb szülést. Mo Yan regénye nemcsak a szülésznő cselekedeteink állít emléket, hanem az általa világra segített emberek életének is, vagyis a regény csaknem minden szereplője (akik nevükül egy-egy testrész nevét kapták, pl. Chen Szemöldök, Wang Lábfej, Xiao Felsőajak, Yuan Orca) Nénikének köszönheti az életét. Csakhogy a kommunista párt családtervezési programja az egykék születését írja elő, ezért Nénike arra törekszik, hogy minden családban csakugyan egy gyermek szülessen… Mindeközben az író bemutatja Gaomi – Mo Yan valóságos szülőfaluja – lakóit, akik bámulják Nénike csodálatos képességeit, azonban a népességszámot kordában tartani akaró kormányzati szándék fölkavarja a hagyományos kínai társadalmat, és e felbolydult világban Nénike hinni kezd a misztikában, a régi hiedelmekben. És itt az írónak kiváló tere nyílik a hallucitanív realizmus eszközeinek alkalmazására, ahogyan ábrázolja a mai kínai világ életébe beszűrődő gondolatokat, vágyakat, elképzeléseket, a szereplők szubjektív világát, amelyből szürreálisan valóságos történet kerekedik ki – a humanizmus, az emberi-szülői felelősségtudat nevében. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
nyelv:  Magyar
Kiadás:  2014,  Budapest,  Noran Libro
ISBN:  978-615-5274-57-2
ÚK szám:  201425265
Tárgyszó:  kínai irodalom regény
Egyéb:  Békák
Megosztás

Egypercesek

Varázslatos könyvbemutatóval érkezik az új Harry Potter-könyv

Varázslatos könyvbemutatóval érkezik az új Harry Potter-könyv

Névsorok, listák, térképek és mindenféle mágiával kapcsolatos dolog

Ismét Meseegyetem lesz Nyíregyházán

Tavaly nagy sikert aratott, így idén újra megrendezik Nyíregyházán az Őszi meseegyetem elnevezésű programsorozatot

Kuflik lepték el a belvárost

Dániel András mesesorozatának szereplőivel benépesített új park és játszótér kialakítását közösségi tervezés előzte meg

Az életfolyam visszatükrözésében megjelenő én

Fény derül az irodalomterápia céljára, módszerére

Felavatták az Arany család megújult síremlékét

Felavatták az Arany család megújult síremlékét szombaton, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben