Wroclaw, a könyv világfővárosa

MEGJELENT: 2014. június 30., hétfő | SZERZŐ: Tóth Nándor

Wroclaw lesz a könyv világfővárosa. Legalábbis egy évig: 2016-ban ugyanis a lengyel város tölti be az UNESCO jóvoltából a könyv világfővárosa címet.

A lengyelországi Wroclawot nyilvánította a könyv világfővárosává a 2016-os évre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. Egy szakértőkből álló nemzetközi bizottság az UNESCO párizsi központjában hozta meg döntését. Az UNESCO elsősorban a „könyvkiadás, a könyvkereskedelem és a könyvtárak regionális, illetve nemzetközi szintű támogatására” tett erőfeszítései miatt választotta Wroclawot – olvasható a nemzetközi szervezet honlapján.

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója kiemelte, a város vezetőségének sikerült olyan kitűnő programot összeállítania, amely egész éven át népszerűsíteni fogja az olvasást a szélesebb közönség körében. Wroclaw lesz a 16. város, amely viselheti a címet. A több mint egy évtizede évente odaítélt titulus szimbolikus jelentőségű, egy-egy olyan városnak járó elismerés, amely különböző programok, elkötelezettség vagy tevékenység révén sokat tett a könyvekért és az olvasásért.

Első ízben Madrid viselte a címet 2001-ben, majd a titulust Alexandria, Amszterdam, Antwerpen, Bejrút, Bogotá, Buenos Aires, Ljubljana, Montreal, Torino, Újdelhi és Jereván is elnyerte, 2013-ban Thaiföld fővárosa, Bangkok viselhette az UNESCO döntése alapján.
Az éppen soros város minden évben, április 23-án, a könyv és a szerzői jogok világnapján veszi át a címet. Az UNESCO a könyvipar három fő szektorát képviselő nemzetközi szervezetekkel, a Kiadók Nemzetközi Egyesületével (IPA), a Könyvkereskedők Nemzetközi Szövetségével (IBF) és a Könyvtári Szervezetek és Intézetek Nemzetközi Szövetségével (IFLA) közösen dönt a tisztség odaítéléséről.

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Az állat – In memoriam Jean-Paul Belmondo

Az állat – In memoriam Jean-Paul Belmondo

A 2020 Filmodüsszeia podcast-kritikája a nemrégiben elhunyt színészlegenda emlékére

Megnyílt a World Press Photo kiállítás

74 470 sajtófotóból választották ki a legjobb 151-et, melyek a kiállítás keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatók

Mellszobrot állítottak Herczeg Ferencnek

„A 20. század legnagyobb száműzött írója tér most vissza közénk, hetvenéves szellemi száműzetéséből”

Az apróbetűs magyar történelem

A nagypolitikai vonalon túl is van tehát élet, ezt bizonyítja ez a háromszáz kisebb magyar epizódot, legendát, mende-mondát tartalmazó könyv

Könyvkiadók Napja Szegeden

Író-olvasó találkozó, könyvbemutató, fotókiállítás és még futballmeccs is szerepel a palettán