Fánk-fanokat várunk!

MEGJELENT: 2016. február 3., szerda | SZERZŐ: Maduda

Tavaly rendezte meg első alkalommal Kulináris Kódex elnevezésű rendezvényét a Könyvkultúra Magazin, mellyel rögtön hagyományt is teremtett. A színes farsangi eseményen, a sütni vagy csak enni szerető érdeklődők, de mindenképpen „fánk-imádó” résztvevők szép számmal gyűltek össze. Most ismét várjuk a fánk-fanokat a fánkok éjszakájára. Egy bő hét múlva, azaz 2016. február 11-én csütörtök este 17.00 órától a budapesti Kódex Könyváruház (1054 Budapest, Honvéd u. 5.) újra várja a gasztronómia, pontosabban a fánkok szerelmeseit.

Idén sem marad el a verseny

Az eseményre történő belépőt – mely 2000 forintba kerül, s melyből 1000 forint visszajár, könyvvásárlás esetén – bárki kiválthatja házi készítésű fánk vagy lekvár benevezésével a versenyre. (A nevezés nagyon egyszerű kritériumai cikkünk végén olvashatók.) Azok között ugyanis, akik házi sütésű fánkkal vagy lekvárral/dzsemmel váltják meg belépőjüket a színes programokkal tűzdelt eseményre, értékes nyereményeket sorsolnak ki a szervezők. Az értékelés joga leginkább a közönségé – tehát a csemegézés megengedett, sőt ajánlott – de döntetlen esetén a meghívott szakértő szava alapján ítéltetik meg a nyertes.

A zsűri elnöke Lajos Mari
Lajos Mari személye nem csak a gasztronómiához köthető szorosan, hiszen korábban műfordítóként az Európa, a Gondolat és a Móra Könyvkiadóknak, illetve a Nagyvilág c. irodalmi folyóiratnak, valamint a Színháztörténeti Intézetnek dolgozott, így a könyvekkel is szép múlt köti össze. Ezek által pedig különösen is illik a program helyéhez és témájához.
Szakácskönyvei szinte családi vállalkozásban készülnek, ugyanis az ételfotókat, a sütés-főzés fázisfotóit 1982 óta férje Hemző Károly fotográfus készíti, 1999-től a kiadványokat lánya, Salvarani Zsófia tervezi-tördeli. Az ételfotózásban 2008-tól veje, Lakatos Lajos is aktívan részt vesz. Ahogy weboldalán is írja ételei főkóstolója nem más, mint unokája, az idén tíz éves Leonóra.
Lajos Mari könyvei megvásárolhatóak lesznek a helyszínen, így egyúttal dedikálás is szerezhető napjaink Horváth Ilonájától.
Mivel a tavalyi eseményen is remek légkört teremtett a Créme de la pop zenekar muzsikája, így idén is ők gondoskodnak majd, a két fánk közötti jó hangulatról.
Az est folyamán Rácz András, a Könyvkultúra Magazinok főszerkesztője beszélget majd a zsűri elnökkel a fánksütés csínjáról-bínjáról, konyhai praktikákról, a könyvek és a sütés-főzés kapcsolatairól. Lajos Mari, a benevezett finomságokról is megosztja majd véleményét.

Kritériumok
Írd fel! 2016.02.11. 17.00 óra Kódex Könyváruház – Egy jó nagy adag fánk vagy egy nagy üveg lekvár!
Legyen az bármilyen színes, mázas, töltött vagy éppen csöröge fánk – hozd magaddal, tudj meg róla többet, beszélgess róla azokkal, akik szintén csillapíthatatlan késztetést éreznek nem csupán a farsang idején e szezonálisnak mondott édesség fogyasztására.
Hogy mindenkinek jusson kóstoló és azonos esélyek teremtődjenek, ezért a szervezők kérése, hogy a fánkot mindenki nagyobb adagban – min. 1 kg lisztből - készítse, illetve, hogy a nélkülözhetetlen kiegészítő lekvárt, dzsemet is minimum 7 dl-es mértékben hozza magával.
Lajos Mari fánk receptje szabadon felhasználható és eredménye bemutatható a Kulináris Kódexen.


Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Varázslatos könyvbemutatóval érkezik az új Harry Potter-könyv

Varázslatos könyvbemutatóval érkezik az új Harry Potter-könyv

Névsorok, listák, térképek és mindenféle mágiával kapcsolatos dolog

Ismét Meseegyetem lesz Nyíregyházán

Tavaly nagy sikert aratott, így idén újra megrendezik Nyíregyházán az Őszi meseegyetem elnevezésű programsorozatot

Kuflik lepték el a belvárost

Dániel András mesesorozatának szereplőivel benépesített új park és játszótér kialakítását közösségi tervezés előzte meg

Az életfolyam visszatükrözésében megjelenő én

Fény derül az irodalomterápia céljára, módszerére

Felavatták az Arany család megújult síremlékét

Felavatták az Arany család megújult síremlékét szombaton, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben