Propagandamozi Kínában

MEGJELENT: 2021. április 9., péntek | SZERZŐ: László T. András

Áprilistól az év végéig minden kínai moziban hetente legalább kétszer műsorra kell tűzni a párt történetével és ideológiájával foglalkozó propagandafilmeket - írta az MTI. Az akcióra filmhatóság rendeletére, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának századik évfordulója alkalmából kerül sor.

Kép forrása

A filmhatóság által kiválasztott filmek első csoportját pénteken jelentették be. A produkciókat hetente legalább öt alkalommal kell műsorra tűzni a kínai Művészmozik Nemzeti Szövetségéhez tartozó mintegy ötezer filmszínházban, ahol külön termek vannak a propagandafilmek számára, valamint amelyeknek műsorpolitikája támogatja az ilyen tartalmakat. A propagandafilmek vetítése a kínai filmhatóság és a propagandahivatal által múlt héten bejelentett számos rendelkezés egyike, amely a Kínai Kommunista Párt megalakításának július 1-jei századik évfordulójára tervezett megemlékezésekkel kapcsolatos.
Hivatalos közleményében a kínai filmhivatal arra szólította fel minden tartomány, régió és város filmhatóságait, a film- és mozivállalatokat, valamint produkciós cégeket, hogy április 1-jétől vetítsenek és népszerűsítsenek olyan „kiemelkedő filmeket”, amelyek a századik évfordulót ünneplik. Mint kifejtették, olyan filmekről van szó, amelyek a párt, a nemzet és a szocializmus szeretetének témáira összpontosítanak, „dicsérik a pártot, az anyaföldet, népét és hőseit”.
Első körben egy 12 filmből álló listát adott ki a hatóság, köztük nyolc történelmi alkotást, három olyan filmet, amely az utóbbi öt évben készült, valamint a Landmine Warfare című idei, új bemutatót.
A filmhatóság arra is felhívta a mozik figyelmét, hogy a filmek népszerűsítését segítsék megfelelő ütemezéssel, kedvezményes jegyárakkal és más módszerekkel. A helyi hatóságoknak emellett széles körben mozgósítaniuk kell a párttagokat, a kádereket és a nézőket, hogy aktívan vegyenek részt vetítéseken, s ezzel „fokozzák társadalmi hatásukat” - idézte a Variety.com.
Megosztás

Egypercesek

Brutus nyomában a magyar kutatók

Brutus nyomában a magyar kutatók

Báthory István történetírójának Trentóban fellelt kézirata kiemelkedő jelentőséggel bír

Pilinszky-vasárnap

Tematikus műsorfolyammal érkezik a közmédia a 100 éve született író emlékére

2021 Libri irodalmi díjasai

Idén Bereményi Géza és Grecsó Krisztián érdemelték ki az elismerést

Mit rejt a buborék?

Jeligés szépirodalmi pályázatot hirdet a PesText

Nem véletlenül Gothár Péter

A Hét kis véletlen érzékeny alkotás, amely egyfajta „zenés képeskönyv”, finom humorral átszőve