Kiválasztott címke: Irodalom, találatok száma: 100

A gazdagság nem minden

Bizonyára túlzó Montesquieu állásfoglalása – „Én azt tartom, amíg valaki nem olvasott el minden régi könyvet, semmi jogcíme sincs rá, hogy az újakat többre becsülje” – mindazonáltal biztos, hogy olykor az antik szerzőket is érdemes levenni a polcról.

Az igazi Shakespeare

Hildegard Hammerschmidt-Hummel német kutató azt állítja, hogy két olyan Shakespeare-képet talált, amely minden korábbinál hitelesebben ábrázolja a drámaírót. A közelmúltban Mainzban bemutatott két portré valóban különlegesnek tűnik, hiszen egyik sem volt korábban közismert ábrázolás. Ám, hogy mennyire hitelesek a képek, azt egyelőre nehéz eldönteni.

Nézd, nincs itt senki!

Sem a nemzetközi, sem a német média érdeklődését nem csigázta fel Timur Vermes Hitlerről szóló könyvecskéje. Dacára annak, hogy a tavalyi frankfurti könyvvásárra megjelent kötet csaknem egymillió példányban fogyott el.  A szerző, amikor könyve hazai bemutatójának alkalmából Budapesten járt több lapnak is adott interjút. A magyar Nemzetnek például így nyilatkozott: a médiából „mindössze annyi visszajelzés érkezett, hogy a könyv nem is vicces. Botrány sem lett belőle, nem is nagyon reagáltak rá. Ha eladsz egy millió példányt egy könyvből, akkor óhatatlanul a mainstream részévé válsz, vagyis Hitler ismét mainstream lett. Ennek pedig vitákat kellene gerjesztenie, de eddig erre Németországban nem került sor. Engem ez lepett meg a legjobban.” Magyarázatként Vermes hozzáfűzte: „a könyv megmutatja, hogyan reagálnánk valójában Hitlerre. A média inkább elkerül minden szélsőjobbos témát, így mélyen hallgattak róla.”

Olvasáskultúra, értékvilág, szakmaiság

A XX. század nagy változásai lényegében érintetlenül fenntartották a kulturális értékvilágot, ám a rendszerváltás óta eltelt évtizedek alapjaiban kezdték ki a műveltség klasszikus eszményeit

Tábori anekdoták, sötét mementók

A kiállítás az első világháború galíciai eseményeiből a kezdeti időszakot helyezi előtérbe, amely időszak az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó nagy győzelmi sorozatának tekinthető

Az ELTE új díszdoktora

Az irodalom részét képezi egy olyan társadalomnak, amelynek van képzelőereje és nem hagyja magát manipulálni

Énekelt versek a Kódexben

Dinnyés József, daltulajdonos „Dalaim 45 éve - A szeretet és a küzdelem dalai” címmel tartott bemutatót az áruház emeleti előadótermében.

Sikerlista a Kódexből

A több generáció óta kötelezően olvasott szöveg hogyhogy nincs ott minden család könyvespolcán?

Deledda és a szárd öntudat

Tavaly novemberben az Országos Széchényi Könyvtárban tartottak nagyszabású megemlékezést a XX. század elejének egyik meghatározó prózaírójáról, Grazia Deleddáról, akinek munkáságát 1926-ban Nobel-díjjal is elismerték. Deledda a szárd gondolkodásban mélyen gyökerező tradicionalizmus és a századforduló modernizmusa korszakváltása idején testesítette meg az önállóan gondolkodó nőíró típusát. Világirodalmi elismertsége hamar kiemelte a regionális szárd szellemi életből, de ettől nem szűnt meg körülötte soha sem a polémia, mennyire tekinthető szárdnak, olasznak, hagyománytisztelőnek, vagy újítónak.

Egypercesek

Közösen szervez segítő és edukációs programokat a FSZEK

Közösen szervez segítő és edukációs programokat a FSZEK

A fogyatékossággal élő emberek december 3-i világnapjához kapcsolódva kötött együttműködési megállapodást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Videó a Vakoknak Alapítvány

Bicentenáriumi Petőfi-szilveszter Kiskőrösön

Szilveszteri és újévi hangverseny, kiállítás és színházi előadás is várja az érdeklődőket december 30. és január 1-je között

Ötvenegy különleges ember története

Bemutatták Sal Endre legújabb könyvét

Adventi Könyvvásár Kolozsváron

Két év kihagyás után tartják meg az eseményt az erdélyi magyar könyvkiadók

Laáramlás

Laár András mesél Zenéről, humorról, filozófiáról, vallásról és sok minden másról a most megjelent önéletrajzi könyvében